2014. március 9., vasárnap

Kiállítások után

Túl vagyunk mind a két kiállításon. Vegyük sorra őket:
Budapest Utazás kiállítás: Körülbelül az lett amit vártam (vártunk). Kevesebb kiállító, kevesebb látogató. Ellenben kevesebb volt a papírgyűjtő. Az egyéb gyűjtő (toll, cukorka, nejlonzacskó) azonban volt rendesen. Ami feltűnő volt, hogy a belföldi standok száma is csökkent a 2 évvel ezelőttihez képest (tavaly a kiállítás idején Costa - Ricában voltam csoporttal). betöltötték a szervezők a pavilont, de jóval nagyobbak voltak a pavilonok közötti sétautak széllességei. Már 2 éve eltüntek olyan nagy kiállítok, mint Ausztria, Németország, IBUSZ, Kartagó Tours... A legnagyobb kiállító a Green Travel kb. 400 m2 területet bérelt, mely kb. az össz terület 1/4-e. Nos ha ők nem állítanának ki, akkor bajba lennének a szervezők. Útjainkra volt új jelentkező, tudtunk kedves törzsutasokkal találkozni, beszélgetni, odajöttek a partnerek is hozzánk, szóval volt pozitív hozadéka is a kiállításnak, csak kérdés, hogy ez ér-e 1 millió Ft-ot. Ha ezt más marketingre költjük, akkor nem lenne-e hatékonyabb, mint ez? Nehéz rá válaszolni. Éppen úgy mint arra, hogy jövőre kimegyünk-e. Nem tudom. Addig még sok víz fog lefolyni a Tiszán is és a Dunán is.
Pesti kiállításon a kollégák


















Ami ellenben hasznos volt a csapatkohézió szempontjából a kiállítás utáni esti programok ( közös vacsorák, játékok, színházi előadás...). Pozitív szemlélet szoktam mondani a kollégáknak. Nézzük a hasznát ennek a 4 napnak. Új utasok is megismerték irodánkat és a lányok is kicsit kiszakadtak a napi verkliből és más impulzus is érte őket. Szóval - pozitív szemlélet szerint - jó volt a kiállítás.
Berlin ITB kiállítás: Mint ahogy előző bejegyzésemben is írtam ez a világ legnagyobb utazási kiállítása.Az idei kiállítok száma is elképesztő: 180 ország több mint 11.000 (!) kiállító! Fantasztikusak a számok. Dél-Szudántól a Fidzsi-szigetekig hatalmas volt a felhozatal. Akiket nem láttam: Észak-Korea és néhány közép-afrikai ország (Pl. Guinea, Csád, Togó...) ők nem állítottak ki önálló standdal, de biztos voltak olyan kiállítók, akik az ő területükre is szerveznek utat
.
Egyiptom standja


















 Klári, Dóri, Bence és én.Így állt fel a kis csapatunk. Minden napra összeállítottuk, hogy ki mely országot, ill. mely területet keres fel. Ebbe természetesen több előre lefixált - már létező partnerrel történő beszélgetés volt benne, de voltak új desztinációk is. Én tárgyaltam új costa-ricai partnerrel, továbbá ecuadori, vietnámi, kubai, üzbég, horvát, német és még sorolhatnám partnerekkel.

egyik afrikai kiállító standja


















Ebben az is a jó, hogy látja az új trendeket, irányokat is az ember a turizmusban. Ami újdonság - de az elkövetkező 10 évben biztos mi nem vágunk bele - a homoszexszuálisok speciális utaztatása. Kifejezetten nagy standdal voltak kint (nagyobb volt mint a magyar stand...) Elhiszem, hogy van ilyen iránt is érdeklődés, de csinálja más, én (mi) nem...

Fidji-szigetekről érkező "testőrünk"



















Két napig voltunk kint. Általában 4-en 4 felé mentünk, de így sem tudtunk mindent alaposan megnézni, de a fontos tárgyalásokat sikerült lebonyolítanunk. Ide azért 2 évente illik kimenni egy utazásszervezőnek.
Az itthoniakat sem irigyeltem, igaz ők nem járták le a lábukat, mint mi, de nekik pótolniuk kellett a négyünk munkáját. Biztos marad belőle hétfőre nekünk is, de ők derekasan állták a sarat.
Mellékelek néhány telefonnal készült kiállítási képet. Bocsi a gyengébb minőségért.

Egy kiállítói épület. Ebből van 26 db és 2-3 emeletes




  

2 megjegyzés: