2012. május 28., hétfő

Vizsgáztatás


Egy személyes - bár lehet, hogy nem is nagyon személyes - dologról írok most. 
Az elmúlt héten minden nap és az elkövetkezendő időszakban is sokszor fogok mostanában vizsgáztatni. 3 alkalommal vizsgaelnöki egy alkalommal kamarai képviselői felkérést kaptam. Egy alkalom 3 – 4 vizsganapot jelent.
Ebből egy idegenforgalmi szakmenedzser (ifo) és vendéglátó szakmenedzser, egy alkalommal idegenvezető, és további 2 alkalommal ifo vizsgán elnökölök.
Szeretek vizsgáztatni. Egyrészt azért mert látom, hogy milyen a közvetlen utánpótlás, másrészt több munkatársat, idegenvezetőt így „szúrok ki” a cégemnek.
Nagyon vegyes a kép. Tudom, hogy ezeknek a (többségiben) húszon egy –két éves emberkéknek vajmi kevés ismeretük van az idegenforgalmi munkáról, de legalább pici logikájuk lenne. Mondok példát, (tavalyi vizsga). Ki kellett kalkulálni egy 2 napos plitvicei utat. Megadták a kondíciókat, szállás ár, busz ár, belépők… Egyik vizsgázó kihozta, hogy 131.000,- Ft (!??). Kérdeztem, hogy nem tűnt soknak? De egy kicsit igen – felelte -. Attól függetlenül nem kereste a hibát benne. Hogy miért nem tudom.
Másik problémám. Tudom, hogy ez a szakma is olyan, hogy kevesen tudnak elhelyezkedni képzettségüknek megfelelően benne, de elkeserítő volt hallani, hogy a vendéglátós vizsgázok szinte mindegyike azt mondta, hogy már a nyáron ki akar menni és kint akar dolgozni. A vizsgazáró értékelésemben elmondtam, hogy tudom, hogy fizetésben és elhelyezkedésbe is jobbak a kinti lehetőségek, de ha minden fiatal tehetséges szakember kimegy mi lesz ezzel az országgal. Tudják hogy van ez; a tehetséges szorgos, rátermett, kint kap tartósan munkát és  - tisztelet a kivételnek -, a tehetségtelenebbek jönnek vissza.
Tudom, hogy ez nem csak az idegenforgalomban és a vendéglátásban van így, de akkor is sajnálatos. Azt is tudom, hogy meg lehet magyarázni a kimenetelt: nyelvtanulás, magasabb bér, több munkalehetőség…, de akkor is sajnálatos. Hozzá kell tenni, hogy az esetek többségében - és itt nem csak erre a két szakmára gondolok – egy – két fokkal, színvonallal alacsonyabb munkát fognak kapni kint, mint amire a papírjuk feljogosítaná. Ezt is elfogadja, mondván, hogy ezzel is többet keres, mint otthon egy magasabb beosztással. Azért azt tudni kell, hogy a kinti megélhetés (lakás bérlés, gáz, villany…) azért jóval magasabb, mint itthon és kint az ember mindig zsoldos lesz, akit megtűrnek, de csak addig becsülik meg, amíg nekik érdekük.
Messzire elkanyarodtam a vizsgáktól. Azért mondok egy pozitívet is. Úgy tűnik találtam egy ügyes olasz –spanyolos idegenvezetőt. Középiskolában tanít, jó nyelvtudás, kitűnő fellépés, szóval már lehet, hogy a szezon második felében fog csoportot kapni. Addig kb. 3-4 út során tart a betanulása. Tanulja meg mi a standard és az elvárás a PROKO-nál. Ha már jól tudja, akkor kaphat csoportot. Ha pedig nem veszi át a ritmust – ahogy megismertem ez nem valószínű –, akkor megválunk egymástól. Jövő hét végén lesz a 2 napos idegenvezetői összetartás, megbeszélés, egyeztetés. Erről is majd beszámolok Önöknek.


,

2012. május 20., vasárnap

Szicília , Syracusa

Az Etna megtekintése után Syracusába mentem. A város szintén már a görög időkben lakott település volt. A sziget D-K részén található. Hangulatát tekintve tipikus dél-olasz kisváros. Kiteregetett ruhák, szűk utcácskák, hangulatos terek. Csak ezért elutazni Szicíliába nem javasolnám, de ha már ott vagyunk érdemes egy 2- 3 órát ott eltölteni.
Syracusa














Este már Cataniában aludtam. Viszonylag későn értem a városba, mivel mint már említettem aznap volt az Etna programom is, nemcsak a syracusai. Tárgyaltam a partnerrel még egy hosszabbat és másnap reggel repültem is már haza.

Syracusa

























Összegzem a szicíliai élményeimet, benyomásaimat. A szigetet járva sehol semmilyen jelét nem láttam a félelmetes hírnevet kivívott maffiának. Tudom, hogy manapság már különböző legális hivatalos cégek irányítói lettek a régi "keresztapák" és közvetlen barátai. Ennek mint turista semmiféle negatív jelét nem láttam. A táj - igaz május volt - de feltűnően zöld és változatos. Az emberek kedvesek, az árak nem irreálisak. Az ételeikre jellemző a több fajta, különbözőképen elkészített tengeri finomságok. (Jó tudom, hogy nem mindenki kedveli, de én szívesen eszek, halat, rákot, kagylót. Talán a polip az amelyet legkevésbé kedvelem.) Italokat tekintve, természetesen szicíliai borokat ajánlanék. Ami nekem legjobban ízlett az az Etna lejtőin termesztett szőlőkből készült borok. Feltűnően zamatosak voltak a fehér borok, (a hal ételek miatt inkább azokat fogyasztottam), de finom vörös borok is vannak.




















Ha tehát valaki akár szervezetten, akár egyedül (ebben is tudunk segíteni - szállás, kocsi lekötésekkel) akar nekivágni Szicíliának, akkor nem kell megijedni, hogy ott embert rabolnak és gyilkolnak. A közbiztonság jobbnak tűnt, mint egy átlagos olasz nagyvárosban.
Felmerülhet a kérdés, hogy hány napot javaslok az ott tartózkodásra? A sziget körbejárására 4 - 5 nap elegendő. Ha valaki a homokos tengerparton akar fürdeni, napozni, akkor ennél többet töltsön el itt, mert ebbe a 4-5 napba maximum egy nap, de inkább csak fél nap fér bele.

Vásárlás tekintetében  szicíliai (etnai) bor, a lávakövekből faragott szobrok, ékszerek azok amelyek egyediek és különlegesek. Áraikat tekintve pedig egész elfogadhatóak. Én is ilyen ajándékot vettem szeretteimnek és a lányoknak is az irodába
Taormina
.
Ezzel a bejegyzéssel befejezem szicíliai élményeimről a beszámolást, legközelebb új témával jövök
Taormina

.

2012. május 15., kedd

Szicília, Taormina, Etna


Folytatom szicíliai beszámolómat.
















Agritentoból reggel továbbindultam Taorminába. Most az autósztrádát választottam. Előző nap nagyon kanyargós kis mellékutakon, narancsligetek mentén, kellemes kis megállásokkal tarkítva mentem a Templomok völgyébe. Most a gyorsabb utat választottam. Érdekes a sziget belsejében nem kell fizetni a sztrádáért, csak a Catania – Messina vonalon.
Útközben megálltam egy érdekes városkában: Ennaban. Nagyon kevesen foglalták el ezt a sziget közepén lévő városkát, az évszázadok során, mert egy magas hegy tetején van. A kilátás meseszép volt, de maga a város a felejthető kategóriába tartozott.

Továbbhaladva a sziget ÉK-i részére érkeztem, egy kis tengerparti városkába. Először a szállásomat foglaltam el. A csoport is valószínűleg itt fog lakni. Maga a szállás ***-os, abból sem a top kategóriából való, de az elhelyezkedése tökéletes. A kisvároska központjában, a homokos tengerparttól kb. 8 m-re, na jó legyen 10 m-re található a hotel. Kár hogy kicsit hűvös volt, és zsúfolt volt a programom, mert sütött a nap és napozni is lehetett volna. A csoport programját eleve úgy állítottuk össze, hogy van benne fél nap napozás, fürdés. Biztos élvezni fogják utasaink. Elfoglaltam a szobám és indultam a Csontváry által is megfestett városba, Taorminába, mert nem akartam megvárakoztatni az idegenvezetőmet.
















Nagyon aranyos városka Taormina. Őszinte leszek, sokkal kevesebbet vártam tőle. Nem csak a görög színház és annak fekvése (lásd Csontváry képe) a mesés, hanem a város hangulata egészen varázslatos. Rengeteg bolt, szép kis házak és mindemellett fantasztikus kilátás kb. 300 m magasból a tengerre és a havas Etnára. (Egy személyes örömöt engedjenek meg, hogy megosszak Önökkel: Itt éppen a főtér előtti templomnál álltam amikor küldte az sms-t Szabolcs fiam, hogy előterjesztik az egyetemen, adjunktusi rangra. Öröm az ilyen hír egy szülőnek.) Nos visszatérve Taorminára. A Csontváry kép kicsit idealizált, de tény az, hogy a színház nézőteréről látható a tenger és a tűzhányó is, de picit más a perspektíva.
















Utam egyik legnagyobb élménye volt a következő napi program az Etna. Viszonylag egyszerűen, de sokat kanyarogva jutottam fel kb. 1900 m-re kocsival. Már itt is szinte az út 50 %-tól több-kevesebb helyen az úttat végig övezte a megdermedt fekete lávafolyam. Fent vannak kialakított „séta utak” a lávamezőn.

















 Innen lehet még továbbmenni. 2900 m-re 29 €-ért visz fel egy libegő. Onnan még feljebb lehet menni kisbuszokkal és túravezetővel kb. 3200-m-ig (3330 m a teteje), ez 60 €. A libegővel felmentem, de a másik túrát már nem vállaltam be. Több oka is volt. Az a túra kb. 4 órás, a felvonózással együtt – nagyon át kellett volna szerveznem a napomat, ha ezt választom -, másrészt öltözet szempontjából sem készültem egy ilyen túrára, 3000 m feletti magasságban, és őszintén megmondva kicsit sokalltam is rá a 60 €-t.




















A nagyon kellemes felvonózás kb. negyed órás volt. Fent tiszta idő volt, mindenhól vagy fekete lávahamu vagy hó volt. Kb. 20 percet sétáltam fent, majd visszatértem az autómhoz,
mert még várt rám Syracusa, és a szállásom pedig már Cataniában volt.
Következő beszámolómban Syracusat mutatom be és összegzem szicíliai élményeimet.

2012. május 10., csütörtök

Szicília


Lassan egy hete nem írtam a blogomban. Teljesen jogosan felmerülhet a kérdés, vajon miért?
Útbejáráson voltam Szicíliában.
Erre lehet azt mondani, de jó valakinek. Most őszinte leszek, tényleg jó volt. Az ok, amiért elmentem az, hogy idén csináljuk először a Szicília – Málta programunkat („Titokzatos szigetek a Földközi-tengerben – katalógus 31. old.) és ki akartam menni a programot átnézni és a szállodákat „lechekkolni” és a partnerrel tárgyalni.
Most erről az útról számolok be Önöknek 2 blogbejegyzés során.
Mivel szombaton még kézilabda meccsem volt, ezért csak vasárnap tudtam indulni. (Hagy dicsekedjek, szombaton is nyertünk. Most az 5. helyezettet vertük 28:24. Ezzel most már 6. helyen állunk. Négy meccs óta ülök a padon 3 győzelem 1 döntetlen. A 9. helyről felmentünk a 6. helyre.) No ennyi dicsekedést remélem megbocsátanak.
Szóval vasárnap indultam és szerdán reggel már indultam is vissza Szicíliából, mert du-n edzésem, este pedig a Lions Club tagjává választásom ceremóniája volt. A Lions Club egy karitatív szervezet, melynek – örömömre – tagjai közé kerültem.
Térjünk vissza Szicíliára. Három napom jutott a szigetre. Már az elején is tudtam, hogy ahhoz, hogy a teljes szigetet bejárjam, ahhoz ez a 3 nap kevés. Ezért a K-i és D-i rész mellett döntöttem. Ebben szerepet játszott az is, hogy Cataniába szállt le a gép és az is hogy – szerintem - az ország 5 fő látványossága közül 4 erre felé található. Melyik ez az 5? Taormina, Agrigento, Etna, Palermo és Siracusa. Természetesen mind a 4-t bejártam. Partner iroda segítségével, egy bérautóval mentem és az adott látványosságnál volt idegenvezetőm. Első nap Piazza Armerina  és Agrigento volt a program. Piazza Armerina-ban nem is a város, hanem a mellette lévő villa mozaikjainak megtekintése volt a fő attrakció (Unesco Világörökség). Jelenleg részben felújítás alatt van, ezért a sok szép mozaikból nem láthattam mindegyiket – így például a híres bikinis lányok mozaikot sem – de összességében érdekes volt.
 
Azért fogalmazok így, kicsit diszkrétebben, mert csak ezért nem érdemes Szicíliába utazni. Ha ott van az ember, akkor megnézi ezt a mozaikokkal díszített ókori villát, de ennyi, nem több ez a látványosság.
 
Délután fogadott Agrigento. A város semmi, ellenben a közelében található „Templomok völgye”, no az aztán valami.
 
Elszórtan, egy kb. 2 focipálya (200 x 50 m) nagyságú területen található több ókori templom. Nos ezek meseszépek. Ezek már azok a kategóriák, amikért érdemes egy országot felkeresni. Természetesen világörökség. Kicsit fárasztó a gyaloglás a kövek között, de megéri. Viszonylag jó állapotban vannak az ókori görög-római templomok. Nagy élmény volt. Ha valaki ide jön – pláne nyáron-, akkor sapka, edzőcipő, laza könnyű öltözet szükséges, de így is elfárad a nap végére.
 
Az itteni hotel teljesen rendben van. Nem egy luxus, de az egy éjszakás szálláshoz maximálisan megfelel.
Második nap továbbmentem Enna, Taormina, majd a tengerpart. Ezt követte a 3 napi programom: Etna, Siracusa, Catania. Ezekről legközelebb írok. Beszámolok arról, hogy miként látom ezt a szicíliai maffiakérdést is és arról is, hogy mit érdemes itt vásárolni.
Befejezésül még egy megjegyzés. Folyamatosan készülnek az idegenvezetői ajánlások az utakra. Javaslom tekintsék meg ezeket a web oldalunkon.