2011. január 11., kedd

Grafikai stúdió

Először azzal kezdem, hogy a legutóbbi bejegyzésemhez sok megjegyzés, kérdés érkezett. Köszönöm aktivitásukat. Ezekre válaszoltam is. Ha másokat is érdekel, hogy mik voltak a kérdések, ill. a válaszaim, akkor a szöveg alján látható megjegyzés rovatra kattintva megnyithatják és elolvashatják azokat.
Szóval grafikai stúdió. Mi itt az irodába elkésztjük először a szöveget, majd keresünk ezekhez szállásokat, kérünk árakat partnerektől, szállodáktól, továbbá a buszos társaságoktól és szükség esetén a légitársaságoktól. Ezek alapján kikalkuláljuk az utak árait.
Ezt követően minden úthoz keresünk képeket. Ennek elsődleges módja a saját archívumunk (saját fotók, eddigi katalógus fotók és eddigi utas képek), képeinek összevetése az adott programhoz, másrész a tavalyi (2010-es) utas fotók és végső esetben internet segítsége.
Célunk, hogy lehetőleg a behelyezett képek megtekintése, már nagyjából utaljon az út tartalmára. Ha csak a képeket tekinti meg az utas, már akkor tudja, hogy kb. mi az útvonal és a főbb látnivalók, és legyenek olyan vonzóak a képek, hogy érdemes legyen a programot elolvasni. Pl. ugyanezért használok meghökkentő, nem átlag címeket az utaknál.
Képek: Mindig előtérbe helyezem az elmúlt év utas fotóit. Ha azonos színvonalú 2 kép akkor mindig az utolsó év utas fotója kerül be a katalógusba. Természetesen kizáró ok a kis felbontású kép (nyomtatásban szemcsés és homályos lesz) és a rossz időjárási viszonyban készült felvétel. Az utas fotókat időnkét feljavítjuk a stúdióban. Ha dátum volt az alján az letöröljük egy speciális programmal. Ha nagyon fehér volt az ég a fotón oda teszünk egy kis kék színt az égre… (Fantasztikus dolgokat lehet már a fotóshop-okkal csinálni).
Ha kiválogattuk a képeket, akkor megcsinálom a „forgatót”. Ez azt jelenti, hogy összetűzök kb. 15 x 10 cm nagyságban üres papírt, úgy mint egy mini 72 oldalas könyvet. Ebbe beírom, hogy melyik oldalra melyik út kerüljön és melyik kép(ek) tartozzon hozzá(juk). Miért nem jó ezt egy A/4-es lapra leírni? Azért mert így az embernek vizuálisabb, hogy mely 2 út (avagy 3 út) kerül egymás mellé. Mindig figyelek arra, hogy ha valamelyik út fél oldalra kerül, akkor a szemközti oldalra egész oldalas program kerüljön. Lehetőleg a fontosabb vagy a több időpontban induló út kerüljön fölűre, ha egy oldalra 2 programot teszünk. Mindig van köszöntő szöveg, tartalomjegyzék, és utazási szerződés is. Mi évek óta nyugatról keletre haladva tesszük be a katalógusunkba az utakat. Kivéve, ha esetleg a skandináv desztináció előre kerül, 2011-ben nem így lesz. Skóciával és Londonnal nyitunk.
Nos a stúdióban a „forgatót” gyakorlati formába öntjük. Azonos betűtípus, stílus, az ár egy kiszúrós papírt szimbolizáló területre kerül, feliratozzuk a képeket stb. Itt alakítjuk ki, hogy miként fog kinézni a katalógus képekkel, szöveggel együtt. Egyszerűnek tűnik, de csak annak, aki nem csinált még ilyet. Figyelni kell az arányokra pl. hova teszek mekkora és melyik képet, Továbbá a 3 hasábnál mindig legalább cím + 2 de inkább 3 sor legyen a hasáb alján, ne kevesebb. Ne legyenek sortörések miatt nagy üres területek. Ilyenkor előfordul hogy 1-2 sort vagy csak néhány szót hozzá kell írni avagy elvenni a szövegből. Ezt önhatalmúlag a szerkesztő nem csinálhatná meg. Én tudom, hogy melyik úthoz melyik kép kell, hogy domináljon, melyik kerüljön feljebb, központibb helyre. Vannak pingvin grafikáink is. Ezek vidámmá teszik az oldalt továbbá ez esetleges kisebb üres helyeket ki tudjuk velük tölteni. Vannak irodák akik folyamatosan töltik a katalógust. MI egy utat vagy fél vagy egész oldalra teszünk. Soha nincs úgy, hogy egyik oldalon kezdődik és a másikon bejeződik be egy út mint pl. az újságoknál.
Általában napi 12 oldal a tempónk, és ez gyorsnak számít! Ma kedden este tartunk az 53. oldalnál. Péntekre kell befejeznünk, és küldeni a nyomdába a kész anyagot, ahol lemezre helyezik és hétfő reggel 6-kor indul a nyomtatás. (Azon is ott leszek) Az 50.000 példányt aznap ki is nyomják! Nem beszéltem a háttérmunkáról, melyet a lányok most csinálnak az irodában. Az előkészített oldalakat olvassák, egyeztetik (ár, időpont…) hogy minél kevesebb hiba maradjon benne. Nekik is hajtós ez az időszak és mellette már jönnek a megrendelések is. (Hál’ Isten!).
Szóval ezzel telnek most napjaim. Remélem, ha hosszú is lett a mai írásom van benne néhányuknak újdonság és érdekesség.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése