2010. július 27., kedd

repülő -busz

Ígértem, hogy beszélek a repülő - busz út kombinációról. Nagyon érdekesen indult a történet. 2001-ig volt repülős út és volt buszos út. Mi kezdtük el először azt a fajta utat, hogy ugyanazon az úton részt lehet venni úgy, hogy a csoport elindul busszal és az út egy szakasza után repülővel indulók tudnak csatlakozni a csoporthoz. Természetesen a buszon a helyük addig üresen marad. A fő úti cél és látványosságok megtekintése után a repülősök hazarepülnek, a buszosok pedig szépen hazajönnek busszal 1-2 nap alatt.
Az egész onnan indult, hogy volt egy céges csoportmegrendelésünk norvégiai körutazásra. A csoport repülővel ment Osloba, onnan busszal a fjord vidékre, melyet szépen körbejárt 7 nap alatt, majd Osloból ismét repülővel jöttek haza. Nos, képzeljék el, amikor raktam össze a csoport árait, Norvégiából iszonyú magas busz költséget kaptam. Próbálkoztam több cégnél is, de az eredmény; minimális különbség. Elkezdtem számolni és kiderült, hogy olcsóbb, ha Magyarországról üresen felküldök egy buszt Osloba és üresen hazahozom, mint ott bérelni egy buszt!!! Ezt úgy képzeljék el az út oda kb. 1900 km és vissza is ugyanannyi !! Ezek után természetesen indítottam a magyar buszt, melyen annyi előnye is volt, hogy az utasok tudtak kommunikálni a gk-vezetővel, forintért volt üdítő, sör a buszon … Közben megszólalt bennem az üzletember. Milyen jó lenne, ha akár 5.000,- Ft-ért valakit felszállítanánk Osloig, mivel a busz költség így is-úgy is ki van fizetve. Az 5.000,- Ft plusz „talált” bevétel lenne, és senkit nem károsítanék meg vele. Ne is mondjam nem találtunk rá embert.
Ezt az eseményt gondoltam tovább és kitaláltam, hogy repülős utasok úgy tudnának csatlakozni magyar buszhoz, ha az iroda a repülést és a busz haladási idejét jól összehangolja. Nagyobb szervezést igényel, de könnyebben megtelik így a csoportlétszám, és a magyar busz olcsóbb is mint a kinti, és ezért jobb árral tudunk kijönni a piacon. Első évben még az utazási irodások sem értették a dolgot. Mindenkinek külön-külön el kellett magyarázni. Nyugati irodáknál sehol nem tapasztalható ez a fajta kombináció. Ezt én találtam ki. Sajnos ezt az újdonságot, mint sok egyéb ötletünket a többi körutas iroda a következő évben már lemásolta, és azóta már ők is csinálják. Sajnos a mi szakmánk ilyen, egy új ötlet 1 maximum 2 évig újdonság, utána lemásolja a piac és más is csinálja. Ha megnézik az ajánlatainkat ilyen rendszerű pl. az „Éjféli napsütés” ahol Hannovernél csatlakoznak a repülősök és Stockholmból repülnek vissza. (Ez olyan szempontból még speciálisabb, hogy pl. idén nem volt vissza úgy repülő, hogy a stockholmi városnézést megcsinálja a csoport és aznap este hazarepüljön, ezért őket 1 éjszaka Stockholmban altattuk és másnap repültek haza). Ilyen a „Fjordok közt a Skandináv-félszigeten”, vagy a spanyol – portugál utjainkból az „Óceán mentén” vagy az „Ahol a földrész véget ér”, hogy csak néhányat említsek, a több ilyen rendszerű útból.
Elnézést most kicsit hosszú lett a mondanivalóm. Legközelebb nem írok, hanem küldök néhány szép képet Önöknek. Miről? Akit érdekel, tekintse meg, addig titok…

2 megjegyzés:

  1. Kedves Prónay Gyula!
    Nagyon örülök, hogy ennyi érdekes információt megoszt velünk, szeretem olvasni az írásait. Érdekel az idegenforgalom,nagyon szeretnék ezen a területen dolgozni tanulmányaim befejezése után. Több útjukon is részt vettem a családommal. A kedvenc utam a tavalyi "Szomszéd hegye mindig zöldebb" út volt a feleségével Ildikóval, aki a példaképem lett.
    Sok sikert kívánok Önöknek és az egész utazási irodának!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Gyula, a kreativ embereknek ez a sorsuk, másolják őket. Szerintem nagy elismerés, ha Önt másolják, mert addigra Önnek már bizonyára lesznek új ötletei. És lehet loholni a Prónay után... A kreatív üzletember kombináció ebben a szakmában kifejezetten előny. Hogy lehet eljutni a blogjára közvetlenül, vagyis nem a Proko honlapján keresztül? Persze el tudom képzelni, hogy csak így, és akkor nyilván ez is a marketing része.

    VálaszTörlés