2010. szeptember 18., szombat

Spanyolország 5.

Jól gondoltam. Nem volt tegnap időm beszámolni a pénteki napról, de ma pótlom.
Reggel 6 órakor indultunk Lloret de Marból Andorrába. Induláskor, ömlött, szakadt az eső! (Egyébként Lloretben, végig egész nap eső volt). 3,5 óra fel az út Andorráig. Az útvonal : Barcelona felé indulva- Manresa – Berga – Seo Urgel – Andorra.

Útközben 2 x megálltunk. Fotó és toalett. Az a különleges helyzet volt, hogy 2 id. vez ment a csoporttal. Mivel 47 utas választotta ezt a kirándulást, Katával (másik id.vez), mindketten elmentünk. Azt terveztük, hogy felváltva beszélünk, de elég nehezen tudta – rövid időre -, „kicsavarni” kezemből a mikrofont. Mondtam is, ha én kezembe veszem, akkor csak megörökölni lehet tőlem a mikrofont…  Kiváló hangulatban mentünk fel, a Pireneusok közé ékelt mini országba.
Az Andorra la Vella (főváros) városnézést odaadtam Katának. Miért érdekes ide feljönni? Egyrészt meseszép az út. Nem véletlenül a Pireneusok és Andorra is a világörökség része (matrica). Európa legmagasabban fekvő fővárosa, úgy, hogy egy völgyben van!! Körötte 2-2,5 ezer méteres hegyek. Az államot már a IX. században megalapították ugyanezen a helyen. A fővárosban alig többen, mint 20 ezren laknak. Az országban kb. 73 ezren.
   Képen a parlament épülete. Nézzék meg az homlokzatát. Ilyen, kőből épült házak jellemzőek erre felé.
1 órás városnézés, majd szabadprogram – vásárlási lehetőséggel. Minőségi áruk – VÁM mentesen !
Visszaúton egy szép szurdokot érintve jöttünk vissza Lloretbe. Nekünk szerencsénk fent nem volt esőnk  Gyors tus és indultunk a La Siesta – flamenco showra esőben és 16 C-fokban.

20 éve járok a Costa Bravara, de még mindig szívesen megyek el erre a showra. Sokat változott nem csak a program, hanem a szervezés is, de még mindig nagyon jó.

Kb. 500-an voltunk a shown – ebből csak mi voltunk magyarok, nem is ez a lényeg, hanem, hogy kb. 70 % orosz volt !!! Kb. egy fél órát beszélgettem a tulajjal a miértekről. Mesélte, hogy régen ekkor jöttek a német és francia nyugdíjasok. Most alig vannak. Teljesen leállt az északi piac – dán, svéd. Nagyon visszaesett a francia, holland, német turizmus, de a magyar cseh, lengyel is. Helyette jön az orosz és az ukrán. Nem örül neki, de ha más nincs, akkor feléjük kell nyitni, mert fenn szeretné tartani a céget. Tény az, hogy amikor 20 éve először voltam itt, a keleti blogból  érkező olyan volt mint a fehér holló. Most pedig alig van nyugati turista.
Éjfélre értünk vissza a szállásra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése