2010. szeptember 25., szombat

tervezés következő fázisa

Most ismét a 2011 tervezéséről írok. Nagy részében már elkészítettem a jövő évi utak időpontjait. Miért nem teljesen? Azért, mert ha kiderül, hogy a tervezett időpontban a program számára meghatározó városban nagy rendezvény van, és nem tudnak szállást biztosítani, akkor azt az utat át kell tenni más időpontra. Most is ebben szenvedünk a tavaszi holland úttal kapcsolatban. Amikor van szállás Amsterdamban, akkor több napos hatalmas konferencia van Brüsszelben, és ott nincs szállás vagy irreálisan drága. Két hete össze-vissza tologatjuk az időpontot Klárival. Még mindig nincs megfelelő időpont. Fontos, hogy a látnivalók nyitva legyenek, de ne legyen túl korán (április eleje), de még Keukenhofban a tulipánok is teljes virágzásba legyenek. Talán jövő héten lesz szállás és időpont.
Most az a fázis következik, hogy minden idegenvezetőt megkérdezünk, hogy melyik szállása nem volt jó. Vagy elhelyezkedés, vagy szolgáltatás szempontjából, illetve mely szállás volt nagyon jó. Ennek megfelelően kezdjük az egyeztetést a partner irodával illetve a szállodákkal.
Vannak országok, ahol partnerrel dolgozunk, vannak ahol partnerrel és szállodával. Ahol partnerrel dolgozunk, ott ilyenkor – általában -, még nem adják meg a fix szálloda nevet, csak az árat és a várost. Annyi van, hogy akceptálják, ha valamelyik szállodát nem kérjük és igyekeznek azt a szállodát adni, amelyiket szeretnénk. Felmerül a kérdés, hogy miért nem adják már most fixen az összes szállodát, amit szeretnénk? A fő ok, hogy az esetek nagy részében mi 1-2 éjszakát töltünk az adott szálláshelyen. A szállodának pedig az a célja, hogy a szállodáját minél több éjszakára adja ki. Olcsóbb a mosatás, szervezés, kevésbé vannak üres napok a foglalások között. Ezért is van az, hogy ha kisebb szállodával dolgozunk előfordul, hogy néhány szobát a közelben lévő, azonos kategóriájú szállodában ad. Ez Ausztriában különösen gyakori.
Tehát most folynak az egyeztetések és az utolsó olyan időszak zajlik, amikor több csoport van kint. (Jelenleg 2 Spanyolországban, 2 Prágában, 1 Olaszországban, 1 cseh körúton, 1 Montenegróban van. Hétfőn indul még egy szlovén csoport.)

5 megjegyzés:

  1. Kedves Igazgató Úr!
    A kérdésem a fotópályázattal kapcsolatos, aminek a határideje december 5. Ha valaki az Advent Ausztriában elnevezésű útra megy dec. 18-án, akkor nem tudja elküldeni a képeket időre. Akkor ezek az utak kimaradnak a pályázatból? Vagy el lehet küldeni jövőre?

    VálaszTörlés
  2. Várhatóan december 11-12-én csináljuk a cég év végi záró meetingjét. Ekkor szavazunk a fotókról, videókról is. Elmondom, hogy szokott lezajlani a szavazás. 3 munkatársam csinál egy előzetes szűrést, a több száz képből, melybe kb. 30 kép kerül. Ezt levetítjük és minden dolgozó 1-5-ig pontoz minden képet. Először a pontok összeadásával 10-re majd 5-re majd 3-ra szűkítjük a képek számát és a végén 3-ból alakul ki a dobogós sorrend. Ez kb. 1 órás program.
    Kérdésére a válaszom, igen idén már nem kerül be a versenybe, de a következő évben minden további nélkül bekerülhet. Ez mindenkire vonatkozik, ha egyik évben elfelejtette beküldeni a képeit, az következő évben ugyan úgy versenyezhet.
    Fontos, olvassák el a web oldalunkon lévő versenykiírást és feltétlenül adják meg a nevüket, címüket.

    VálaszTörlés
  3. Szeretném megkérdezni,hogy Kubába szerveznek-e utat jövőre.

    VálaszTörlés
  4. Bíztatok mindenkit, hogy küldjön képeket a pályázatra! Az egyik képem bekerült az újságba. Nagyon jó érzés volt kézhez kapni és meglátni a nevem és a képem az útnál.
    Nagyon jó ötlet, még ilyet máshol nem láttam, hogy az utasok képei kerülnek be az újságba.

    VálaszTörlés
  5. Kuba: Terveink szerint 2011-ben nem lesz kubai ajánlatunk. Megmarad a 2 dél-amerikai és a mexikói ajánlat ami idén is volt, ehhez jön biztosan egy Vietnám - Laosz - Kambodzsa. Azért megyek ki november elején, hogy ezt az utat megfelelően összerakjuk a partnerrel. Végigjárom és úgy rakjuk össze a partnerrel közösen, hogy én tudom mi az ígény a PROKO-s utasoknál. Arról az útról is napi rendszerességgel beszámolok. Egzotikus ajánlatban, egyelőre ez a biztos.

    VálaszTörlés