2013. május 20., hétfő

Állati nap


Tegnap „állati” nap volt. Azért mondom ezt, mert kifejezetten sok állatot láttunk. Természetesen a természeti látványosságok is szerepeltek a programban, de melléje szerencsénk volt az állatokkal is.
A nap során 3 alkalommal is láttunk fekete medvét. reggel, kora délután és este. 

Fekete medve


















Mindhárom alkalommal az út mellett eszegette a virágokat és a zöldet. Az estit kb. 5 percig követtük autóval, amikor evett és sétált az út mellett. Kocsiban ültünk, de a távolság nem volt 10 m sem köztünk. Ő abszolút, nem foglalkozott velünk. 5 perc után besétált az erdőbe.

Azért más látvány is volt























Láttunk jávorszarvas párt. Az idegenvezetőm azt mondta, hogy ő kb. 5 éve nem látott. Igaz ez a fák közt nehezen kivehető helyen volt (úgy vettük észre, hogy több autó állt az út mellett és fényképeztek).

A leselkedő


















Jasperben szinte a városban az út mellett sétált karibut (ez olyan mint a rénszarvas) és három nőstényszarvast.

A legelésző karibu


















Most voltunk legészakabbra, de kifejezetten kellemes időnk volt. Egyszer szemerkélt egy kicsit az eső, de azonkívül jó idő volt, többször sütött a nap.
Maligne-kanyonban és a Maligne-tónál több időt töltöttünk el, mert nagyon látványos volt. A kanyont érdekes módon a tetejéről lepillantva jártuk körbe. Kb. 1 km-es nagyon keskeny szurdok volt. 

Myligne Lake (tó)



















Ez Kanada legmélyebb szurdoka kb. 50 m mély volt. Sajnos a fotók nem adják vissza a látványt, mert a keskeny sötét kanyonba fényképezve szinte semmit sem látni.


Maligne szurdok






















Ma elhagyjuk a legészakibb területet a Jasper NP-ot és megyünk az utolsó nemzeti parkba a Banf NP-ba. Itt alszunk 2 éjszakát, majd Calgary érintéséve fogok hazautazni. Mára esős időt mondott a meteorológia. Jelenleg felhős, de nem lóg az eső lába. Remélem itt is tévednek néha.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése