2013. május 25., szombat

Kanada összefoglaló


Kanada nyugati része a magyar emberek többségének elérhetetlennek tűnő ismeretlen terület. Nagyon kevés iroda szervez ide utat. Én mindig szeretek olyan területek felé is orientálódni, amely nem minden utazási katalógusban köszön vissza. (Vegyesen teszek fel képeket az útról).

 
Egy átlagos táj a Rocky Mountain-ben



















Nagyon örültem, hogy volt lehetőségem ezt a területet is feltérképezni. Csinálok majd belőle ajánlatot az biztos. Azt még nem tudom, hogy csoportosat, vagy személyautósat. Most azonban az érdekességekről írnék.

 
Egy szurdokba tekintek le




















Szállások: a *** szállások színvonala teljesen európai szintű. Sőt aludtam városok mellett erdős területeken kialakított szállásokon is és ezek is tökéletesen megfeleltek. A berendezésük az amerikai standardnak megfelelő, azaz két nagyobb ágy (kb. 130 cm-es). Ami érdekesség, hogy a fürdőszobában a kisebb méretű kád (tusolóval) és a wc található. Előtte a szobával azonos légtérben van a mosdó.

 
Ilyen busszal viszik a gleccsere a turistákat




















A természeti látványosságok csodálatosak voltak. Utazás szempontjából talán a június közepe - vége a legideálisabb: Miért? Mert akkor még sok hó van a hegycsúcsokon, bővizűek a vízesések, de már nincsenek befagyva a tavak és minden hegyi út járható. Most volt lezárt útszakasz és befagyott tó is még. Sok vízesés és különleges szurdok található itt, nem beszélve a 2500-3200 m közötti csúcsokról, ezért lényeges, hogy mikor utazik az ember.


Panoráma kép







Vancouveren kívül a többi település városnézés szempontjából nulla. Hangulatosak a hegyi kisvárosok, jót lehet bennük sétálni, ajándéktárgyakat vásárolni, de egyébként felejthetőek. Calgary ha arra jár az ember egy szűk napot megér, de többet nem. Seattle megtekintése - mely már USA-, nehéz kérdés. Nekem nagyon tetszett, de plusz 2 nap, ha Kanada az uticél. Nem tudom eldönteni, hogy javasoljam-e vagy ne.

Vancouver látkép felhőben



















Árak: éttermekben átlagban 30 CAD (kb. annyi mint az USD) körül vannak a főételek. Elegánsakban kicsit több olcsóbbakban kicsit kevesebb. Nagyon sok a gyorsétkezde, ahol 15 -20 CAD-ért már jól lehet lakni. A szállások árait nem tudom, mert a partnerutazási iroda fizette, intézte.



Kanada tér innen indulnak Alaszkába az óceánjárók




















Emberek; nagyon kedvesek és segítőkészek. Mindenhol angolul és franciául van minden kiírva, de angol a beszélt nyelv.

Egy büszke kecske




















Állatok: rengeteg állatot láttam. Nem tudom azért mert szerencsém volt, vagy ez általános, de medvét, prérifarkast, jávorszarvast, őzeket (nagyobbak mint az otthoniak), rénszarvast, hegyi kecskét, és sok-sok madarat is volt szerencsém látni.

Közelről csak kocsiból láttam - nem nagyon bántam




















Összegezve; szerencsém volt az időjárással, mert ha sokat esett volna az eső és felhős lett volna az időjárás, ami itt nem lett volna szokatlan, akkor sokkal kevesebb élménnyel gazdagodtam volna, de így életem egyik legváltozatosabb tanulmányútján vettem részt. Csodálatos élményekkel gazdagodva értem haza. Ilyenkor különösen örülök, hogy ilyen a munkám…

Egy szép vadkacsás látképpel búcsúzunk Kanadától


5 megjegyzés:

  1. Köszönöm az érdekfeszítő beszámolókat. Régi álmom Kanadát látni, de sajnos nem hétköznapi áron lehet eljutni oda. Ezért is olvasom szivesen az úti beszámolókat, hogy legalább így nyerjek egy kis betekintést.
    Igazgató úr beszámolójából nem derült ki, hogy Vancouverben járt-e a Butchart botanikus kertben. Feltétlen javaslom bevenni a programba, gyönyörű képeket láttam róla.
    Üdvözlettel: Gné

    VálaszTörlés
  2. "Én mindig szeretek olyan területek felé is orientálódni, amely nem minden utazási katalógusban köszön vissza." - hát persze, mint például India-Nepál Arany háromszög,Chitwan nemzeti park...
    Hogy le lettem én Ön által tromfolva, amikor e térség egyéb szépségeit és különlegessségeit említve javasoltam, hogy ne csak ezt az útvonalat járja.

    VálaszTörlés
  3. Köszönjük a beszámolót, a gyönyörű képeket.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik a blog.
    www.ezoterikustanacsok.hu

    VálaszTörlés
  5. 1. Nem jártam a Butchart kertben. Bő két napom volt csupán Vancouverben és szelektálnom kellett a a látnivalókból. Viktóriában sem voltam a Whistlerre sem jutottam fel. Szóval maradtak ki bőven a látnivalókból. Sajnos.
    2. Való igaz, de az más. Ott arra hivatkoztam, hogy Indiában vannak olyan helyek, amelyeket meg KELL mutatni, ha az ember ott van. Nos Ny-Kanadába én is olyan helyeket kerestem fel, amit, ha valaki oda eljut meg KELL néznie. Annyi a különbség, hogy Indiába viszonylag sokan szerveznek utat és sok utas eljut, addig a Sziklás-hegységbe és Ny-Kanadába alig szerveznek utat a magyar irodák és a költségek miatt is kevés magyarnak adatik meg a lehetőség, hogy lássa ezeket a szépségeket.
    3-4. Köszönöm.

    VálaszTörlés