2013. május 18., szombat

Jasper

Szavak-szavak. Sokszor mondjuk az életben, hogy nehéz szavakkal kifejezni gondolatainkat, érzéseinket. Nem tudjuk tökéletesen megfogalmazni, ha valami öröm ér bennünket, ha valakit nagyon szeretünk, mert a szó sokszor kevés ehhez. Ugyanilyen bajban vagyok most én is. Hogyan fogalmazzam meg azt a fantasztikus látványt, amiben tegnap volt részem. Az ember különböző jelzőket, fokozó szavakat tud használni, de itt minden kevés. Kezdve azzal, amit mindannyian tudunk, hogy amit a szem befogad és lát, azt semmilyen kép, video nem ad vissza. Ettől függetlenül képekkel próbálom megosztani azokat az élményeket, amiket itt átéltem, átélek. (A képre kattintva felnagyítható a felvétel).

Útközben a táj



















Tegnap elhagytam a Yoho Nemzeti Parkot és először a Banf NP-ot majd pedig a Jasper NP-ot érintettem. Azért nem azt írom, hogy tekintettem meg, mert ma még a Jasperben nézelődünk és itt is alszunk. Holnap pedig Banfba megyünk vissza és ott folytatjuk Nyugat-Kanada megtekintését.

A Sziklás-hegység



















Mindenki tudja, hogy ilyen programhoz elengedhetetlen a jó idő. Mi folyamatosan futunk az eső elől. Ahol mostanában voltam, ott mindenütt már esik. Ide állítólag vasárnapra ér az eső. Remélem, addig a látványosságok nagy részét még fogja tudni mutatni az idegenvezetőm.


Ilyen idő, ilyen látvány


















Tegnap az első hatalmas élmény az volt, hogy útközben, a hegyoldalban útitársam „kiszúrt”egy fekete medvét. kb. 300 m-re volt. Természetesen megálltunk és készítettem több fotót. Errefelé nem ritka a medve. Két fajtája van; a gyakoribb, kisebb termetű fekete medve és a nagyobb grizzly.

A fekete maci



















Látványosságok tekintetében először Lake Luist tekintettem meg. Nagyon meglepődtem, hogy még szinte teljesen be van fagyva a tó. Idegenvezetőm mondta, hogy ez természetes, mivel 1800 m magasan vagyunk és még május van. Nagyon szép volt, de ha a kékes-zöld tóban tükröződött volna a hegy látványa még érdekesebb lett volna. A tó azon oldalára, ahonnan készítettem a felvételeket épült egy ***** monumentális Fairmont szálloda. A közelben nincs is másik szálloda. (Hát volt összeköttetésük, hogy ezt meg tudták építeni, igaz több mint 100 éve épült a szálloda első része.)


Lake Luis



















Továbbhaladva több tónál álltunk meg és készítettem felvételeket. Ezek egy részét már a beszámolóm elejére behelyeztem. Nagyon nagy szerencsém volt az időjárással. A hőmérséklet 9 -14 o C fok között mozgott, de a Nap sugarai olyan erősen tűztek, hogy kifejezetten meleg volt.Lake Luis után a Bow Lake következett, mely szintén be volt fagyva. A mögötte lévő hegy több mint 3000 m-es.

Bow Lake



















A Peyto Lake megtekintéséhez havon kellett begyalogolni kb. 15 percet, de a látvány kárpótolt. A távolban 3-3500 m-es csúcsok vonulata. Az út amelyen mentünk egy völgyben van. Így körös-körül 2500 – 3500 m-es hófödte csúcsok. Na ezt nem lehet képekben visszaadni.

Peyton Láke és a környező hegyek



















A Mistaya Lake végre nem volt befagyva.

Amikor látszik a tókéksége még szebb a látvány



















A Glacier Lake tópartra egész le lehetett menni. Minden csupa hó és mégis meleg volt és mögöttem a gleccser. Leírhatatlan.  

Glacier Lake



















A Icefield Parknál 2000 m felett ment az út, ezért voltak oly közel a gleccserek.

Icefield Parkban a gleccser



















A Sanwapta Falls (vízesés) mellett volt a szállás. A vízesést este már nem néztük meg, az mára marad.

1 megjegyzés: