2013. május 17., péntek

Sziklás-hegység 1.


Ott fejeztem be a legutóbbi bejegyzésem, hogy reggel indulok vissza Seattleből Kanadába.
Így is történt. Útközben számomra nagyon érdekes volt, hogy rengeteg málna ültetvény mellett
mentem el. Egyébként az egész É-NY amerikai területre az a jellemző, hogy komoly mezőgazdasági termelés folyik.

 
Málna ültetvény


















Kanadába átérve leadtam a kocsit és idegenvezetőmmel nekiindultunk a Sziklás-hegység megtekintésére. A Sziklás hegység Alaszkától indul és az amerikai kontinens nyugati részén halad É-D-i irányban. Ez ugyanolyan lánchegység, mint az Alpok, korát tekintve. Átlag magassága azonban valamivel magasabb. Többségiben 2300 – 3500 m magasságúak. A déli kontinensen ez folytatódik az Andok vonulataiban.

 
A Sziklás-hegység vonulata

















Vancouvertől kb. 250 km-re kezdődnek a nemzeti parkok. Először a Glacier NP majd a Yoho NP mely folytatódik a Jasper és a Banf NP-okban.
USA-ból visszaérve először a Glacier NP kezdeténél lévő településen Reverstockban aludtunk.

 
18  C és ilyen látvány fogadott

















Tegnap kezdtük a parkok megtekintését. Először a vadkáposztáról elnevezett parkban sétáltunk. Nem volt egy nagy kaland. Érdekes volt ez a nagy levelű vadkáposzta, de a látvány nem volt valami nagy show. Sem a hegyek sem a növényzet. Ebből kiindulva a Glacier Nemzeti Parkot szépen átautóztuk és mentünk a Yohoba.

Glacier Nemzeti Parkban


















Nem hittem volna, hogy az az egyik probléma, hogy több látványosság még le van zárva, mert még akkora a hó rajta, hogy nem lehet megközelíteni. Azért a Yohoba átérve nagyot változott a világ. Először Wapta Falls vízesést tekintettük meg. Kb. 2,5 km-t gyalogoltunk befelé az erdőbe, a vízeséshez (majd ugyanennyi vissza), de megérte.

 
Wapta vízesés


















Gyaloglás közben többször megkérdeztem, hogy mennyire veszélyesek itt a medvék. Mert van barnamedve és grizly  medve is. Megnyugtatott kísérőm, hogy a medvék is igyekeznek elkerülni minket nem csak mi őket.
A vízesésé után csodás tájon haladtunk keresztül. Többször megálltunk fotózni.

 
Ilyen volt végig a látvány



















Nagyon nehéz a táj szépségét leírni. Nem is próbálom meg inkább mellékelek fotókat.

 
Zuhatag a Yoho Nemzeti Parkban



















A nap utolsó mesés látványa az Emerald Lake (tó) volt. No mint a mesésben olyan helyen sétáltunk. Tó, hófödte csúcsok, fenyőerdő… A képek magukért beszélnek.

 
Emerald-tó látványa



















Még egy érdekesség. A képen látható szarvas az út mellett (kb. 3 m-re) legelt. Több tábla is figyelmeztet; vigyázzunk az utat keresztezik a medvék és a jávorszarvasok.


 
Szarvas az út mellett

















Ma irány Jasper NP. Arról is beszámolok

1 megjegyzés: