2013. május 12., vasárnap

Vancouver első pillantásra


Megérkeztem a világ egyik legszebb városába. Miért mondom én ezt, azért mert ha bárhol készítenek statisztikát arról,hogy az emberek melyik várost tartják a világon a legszebbnek, akkor az első 10-ben mindig bent van Vancouver, de általában az első 5-ben. (A fényképekre kattintva a kép megtekinthető nagyobb változatban is).

 
A várostó D.re ez a látvány
















Ilyenkor az ember mindig kétkedve fogadja a dolgot. Ugyan miért tartják olyan szépnek?

 
Észak felől a belváros
















Hozzá kell tennem, az időjárás rendesen segít ahhoz, hogy rontsa a körülményeket, mert nagyon keveset sütött eddig a Nap ellenben ma, vasárnap reggeli is esik. Ettől függetlenül azt kell mondanom, hogy nem tévedtek azok, akik dicsérik ezt a várost. Egyrészt van egy látványos toronyházas belvárosa, amely nem túlzottan modern. A várost körbe öleli a Csendes-óceán és annak több öble és mindezt tetézi a város mögött magasodó hófödte hegycsúcsok vonulata.

 
Jachtkikötőből a hegyek kicsit párás időben

















Kanadai partnerem, aki segített az útvonal összeállításában, és ahogy magyarosan szoktuk mondani, próbálja eladni a termékét, a magyar utazási irodai vevőnek, tényleg mindent elkövet, hogy minél többet mutasson a városból. Kocsival elvitt több helyre is a város körül, hogy minél több szögből lássam a csodálatos látképet. Ebből egy csokorra valót mellékelek is itt Önöknek. Az első másfél napom szinte csak ezzel telt el.

 
Belváros egy hajóról elől a Canada tér csúcsos épüete

















Itt is volt még egy kis plusz átállás (3 óra), azt is le kellett küzdeni, most 9 órával vagyok „visszább” Magyarországhoz képest. Azaz, most amikor írom a blogom, itt reggel 8 óra van, otthon pedig már a vasárnap du-i kávét is elfogyasztották.

 
Belváros 
















Elmentünk azért egy szép parkba is. A Queen Elisabeth Parkban csodás azáleák és rhododendronok virágoztak.
 
Rhododendronok között a belváros és a hófödte hegyek

















Volt itt is egy különleges magyar emlék, amit a partner természetesen megmutatott. Ez egy mamutfenyő (nem teljesen magyar őshonos fa), de előtte egy tábla jelezte, hogy ezt 1956-ban ültették, azok a magyarok, akik elmenekültek kis hazánkból és a tábla a forradalom áldozatainak és a független Magyarországnak állít emléket. Gondolom azért választották a mamut fenyőt, hogy hosszú-hosszú évtizedekig álljon itt ez a fa.

 
A "magyar" mamutfenyő





















A városnézés során mentünk autóval át az egyik hídon, vissza a másik hídon, hajóztunk az egyik öblön keresztül, mentünk egy kis szigetre, ahol hangulatos étteremben vacsoráztunk. Szóval bemutatta, hogy milyen sokarcú ez a város.

"Bronz turisták" közt a parkban, háttérben a város

















A vacsoráról csupán annyit, hogy nagyon finom rákot javasolt Adrienn (a kanadai utazási irodai partner), és nem csalódtam. Itt közvetlenül a tenger mellett természetesen a tengeri ételek hatalmas változata biztosított. Természetesen mind friss, és csodásan tudják elkészíteni. Tudom, hogy otthon sokan nem szeretik a halat és a tengeri „herkentyűket”, de szerencsére én nem tartozom közéjük, így meg tudtam kóstolnia ezeket a finomságokat.

Partner és édesanyjával vacsorázunk 

















Most esik az eső, nem tudom milyen programot fog mára számomra összeállítani.
Még egy mondat a szállodáról. A Holiday Inn egyik szállodájában lakom a belvárostól nem messze. Korrekt ­­*** szálloda, az amerikai standardnak megfelelő berendezéssel. Mit értek ez alatt? Két nagyobb ágy (kb. 130-140 cm-es), tv, a fürdőszobában kád, de abban tusolási lehetőséggel. Szóval megfelelő bárkinek, akinek nincs extra igénye.

 
Granville islandról az öböl
















Holnap írok arról, hogy miként telt a vasárnap Vancouverben.


1 megjegyzés:

  1. Eddig tetszik a város :) kíváncsian várjuk a folytatást!

    VálaszTörlés