2010. november 2., kedd

12. Peking és a Nagy Fal


Mint a 10. anyagomban írtam vonattal mentem Xianból Pekingbe, ahogy ők mondják Bejgingbe, hogy megtapasztaljam, utasoknak ajánlható-e. A válaszom; határeset. Én 1. osztályon utaztam. Itt egy emeletes ágy volt (szerencsémre útitárs nélkül, egyedül voltam a fülkében), ehhez tartozott egy fotel (?), egy WC, kézmosóval. Tus nincs. Csak úgy mellesleg az ár 767 juan (több mint 27.000,- Ft – egy irányba!) Program alapján oda-vissza kell utaztatni az utasokat Pekingből!? A 2. osztály: 2 emeletes ágy. WC folyosón. Árát nem tudom. Összegezve: jó hogy kipróbáltam, megoldható így elmenni és visszajönni, de pontos informálás kell az utas felé, hogy mit várhat. Így tud dönteni. Egyébként az út kb. 12 óra.
Délelőtt megérkeztem Pekingbe. Na, még ez egy irdatlan nagy város. Más a forgalom, mint Xianban. Itt 4-5 sávos (irányonként) sztrádák vannak, de mindegyik folyamatosan tele. Itt kevésbé tudnak ügyeskedni, mint Xianban. Az első napi programom a Nagy Fal volt. Ez kb. 70 km-re van Pekingtől északra. Nem egyszerű az eljutás, vagy inkább úgy fogalmazok, a városból kijutás. A kínai partner egyik kiskocsija vitt ki. Olvastam az útikönyvet előtte abban azt írták a Nagy Falnál az egyedüli látványosság a Nagy Fal.

A Nagy Falon

Hááát igaza van. Bocsánat a hasonlatért, de fiatal korom jut eszembe, amikor az ember meglátott egy fantasztikus nőt és vágyakozott utána. Utána pedig azt mondta, hogy jó, jó, de mégsem akkora durranás. Ez igaz a fallal kapcsoltban is. Inkább az ember tudata, hogy amit látok több mint 6000 km-en keresztül ugyanilyen épült. Összehasonlításként pl. Bp – Barcelona közúton kb. 2200 km. No ehhez viszonyítsuk a 6000 km-t.
A falon sétálva

 A fal egyébként hegygerinceken megy végig, de a földtől lévő magassága kb. 10 m. Magyarul alacsonyabb, mint egy otthoni vár. A tetején végigfutó gerinc talaja kőből készült. Középen levő „séta rész” kb. 3 m széles. Mivel hegyeken keresztül megy – azokat köti össze, természetesen követi a hegy meredekségét, ebből következően időnként nagyon meredek lépcsőn lehet rajta haladni.

Körbetekintés

A völgyből lanovka visz  fel a falhoz. Én visszafelé bobbal jöttem le. Egy kanyargó bob pályát alakítottak ki a faltól a parkolóig. Ötletes! Nagyon élveztem.

Bobbal a faltól

Összegezve. Ha az ember eljön Pekingbe akkor ki kell ide jönni, a látvány érdekes, de inkább a tudat, hogy mit látunk a nagy dolog.
Befejezésül még egy érdekesség. Eddig azt hittem véletlen, de most érzékelem, hogy tudatos a dolog, hogy Kínában nem tudom megnyitni a blogomat. Először azt hittem csak bizonyos helyen nem működik, de most érzékelem, hogy tiltva van. Így elküldöm Szegedre a szöveget és a képet és ott teszik fel. Ezért ez esetleges kérdésekre most nem tudok reagálni, válaszolni.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon különleges és szép helyeken jár, és a blogot olvasva kicsit mindenki ott van...
    A Nagy Falról gyönyörű a kilátás, de tényleg nagy lelkesedés, és/vagy profin megszervezett út kell ahhoz, hogy olyan messzire elutazzon az ember.
    Azt olvastam már, hogy Kínában erősen korlátozzák az internethasználatot, nem olyan rég talán valamiféle tiltakozás is volt ellene... akkor bele se gondoltam, hogy nem csak az ottani lakosoknak szól a tiltás, hanem a túristáknak is. Elvégre hogyan is tudnának különbséget tenni?
    További szép utat!
    J. Judit

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom mi alapján korlátozzák a dolgokat, de pl. Facebook sincs. Proko Travel web oldal bejön, blog nem...

    VálaszTörlés